Az Újcirkusz varázsa

Az Újcirkusz varázsa

Már több előadásukat is láttam, de nekem a kedvencem a Párizs Éjjel, ami teljesen elvarázsolt. Régen is szerettem a cirkuszt és mostanság is voltam unokahúgaim, öcsém kedvéért, persze velük az igazi, klasszikus előadást néztük meg. A Recirquerl társulat csodálatos koreográfiával dolgozik. Az a világ, amiben játszódik a történet, számomra mindig is izgalmas volt. A 30-as [...]

Marina Lewycka: Ragadunk

Marina Lewycka: Ragadunk

Bár a címe igen bizarrnak hangzik, de sokszor megnevettetett ez a könyv. Ahogy elképzeltem a valaha jómódban élő idős zsidó hölgyet, már azon kuncogtam magamban - néha nem csak magamban-, elképzeltem a vörösre festett, ráncos száját, azzal a rengeteg macskával, abban az álomszerű, gyönyörű londoni házban. Ebben a regényben olvashatunk humorról, szerelemről, történelemről, olykor egy [...]

Krúdy Gyula: Aranykéz utcai szép napok

Krúdy Gyula: Aranykéz utcai szép napok

Ezt a könyvet a szívemhez közel álló „Valakinek” ajánlom. Nagyon szeretem, ahogy Krúdy ír, a mai kornak sem unalmasak és vontatottak  az írásai. Olyan gyönyörűen és könnyedén zsonglőrködik a szavakkal „...Hónapok óta figyelem szobám ablakából az alkonyati ég felhőit s az éjszaka bús, kis szemeit, az elhalványuló és feltünedező kis csillagokat.” Ez csak egy apró [...]

Teljesen idegenek

Teljesen idegenek

Manapság mindenkinek két élete van, az egyik a nyilvános, a másik pedig az, amit csak a telefonja ismer. Ez a történet megmutatja, mennyire így van ez a való életben. Arról szól, ami mindannyiunkat foglalkoztat időnként, hogy ismerjük-e egyáltalán azt, akivel élünk, ismerjük-e a barátainkat vagy akár önmagunkat. És rá kell jönnünk, hogy senki nem ismer [...]

Khaled Hosseini: Egyszer volt tündöklő nap

Khaled Hosseini: Egyszer volt tündöklő nap

Hosseini regényeiben igazán szívfacsaró történeteket ír le. Ebben regényben a tálib uralom alatt álló Afganisztánról olvashatunk, a mindennapi kegyetlenségekről, remény- és hitvesztett férfiakról, arról, hogy ott milyen erősnek is kell lennie egy nőnek az életben maradásért. Mikor még gyerekek vagyunk és önfeledten játszunk és kacagunk még nem tudjuk mi vár ránk az életben.  A főszereplő [...]

Anna Gavalda: Szerettem őt

Anna Gavalda: Szerettem őt

Ez egy fájdalmasan jó könyv, arról, hogy milyen egy elhivatott apa és férj élete, aki a családjáért eldobja az egyetlen életében megélt szerelmet és boldogságot. Az nagy kérdés, hogy a regényben szereplő férfi, miért nem a szerelmet választja. Talán gyávaságból vagy a család szentsége miatt, de biztos ezernyi más oka is lehet rá. A két [...]

FABIO VOLO: Ráadásnap

FABIO VOLO: Ráadásnap

Ezen a regényen nagyon sokat nevettem,  egy résznél még a könnyem is kicsordult. Nekünk, nőknek meséli el, hogy a férfiak ugyanolyan bizonytalanok, mint mi, ugyanúgy kínlódnak, szenvednek, nem mernek lépni és bemutatja, hogy hogy képzelegnek rólunk mindenfélét. Mi persze  azt hisszük, hogy ezek legfőképpen szexuális jellegű dolgok, pedig ez nem igaz, legalábbis nem teljesen. Elméláznak [...]