Kíváncsisággal telve…

…várakozom, hogy mi lesz ennek az egész helyzetnek a vége. Ahhoz tudom hasonlítani az érzést, ami nap mint nap be-be kopogtat a gondolataimba, mint amikor egy regény végét várod és amíg a végéhez nem érsz több tucat befejezést álmodsz meg. Én is így vagyok most ezzel – várom, ha kiolvastam akkor képes leszek-e a hatása alatt megélni mindazt, amit eddig nem engedtem meg magamnak.

Kíváncsian várom, hogy jobban fogjuk-e értékelni, ha végre egy baráttal leülhetünk meginni egy kávét, vagy ugyanúgy közben a telefonunkat babráljuk?

Ráébredünk-e arra, hogy eddig egy-egy lopott pillantást vethettünk volna egymásra férfiak és nők, arcunk elfedése nélkül. Hogy mind az, amit hagytunk elveszni mert telefonjainkat bújtuk, most viszont félig letakart arccal próbálunk egymás tekintetét fürkészni.

Ráébredünk-e arra, hogy személyes emberi kapcsolataink sokkal többet érnek, mint csetelve üzengetni egymásnak. Megérezzük-e azt, hogy igazából a bezártságunk alatt szabadabbak voltunk, mint eddig. Saját magunk által felállított napirendben tehettük azt, amit már oly rég nem sikerült. Hogy mi nők megéreztük-e saját lelkünk, testünk erejét, úgy, hogy akár már két centis lenövéssel keltünk és feküdtünk. Hogy észrevettük-e ahogy napról-napra zöldebbek lettek a fák, melyek mellett sok éve már csak elrohantunk. Bezártságunkban felismertük-e, hogy igazából mennyire szabadok is voltunk, csak nem vettük észre. Hogy milyen sokat jelent az elmúlt napokban délután saját magunk kedvért aludni egy órát, hogy a rigók énekére ébredhessünk és ébredezve hallgassuk még egy cseppet mert jó, mert a lelkünk mosolyog tőle. De csak akkor, ha képesek vagyunk meghallani. És hogy hányszor ölelhettük volna mindazokat, akiket most nem lehet, de akkor fel sem tűnt hiszen inkább robogtunk tovább.

A regényem utolsó oldalaihoz közeledve, egyben szomorúság és végtelen remény tölt el. Szomorkodva gondolok arra, hogy vajon minden kezdődik-e elölről, újra elveszítjük-e mind azt, amit most megélhettünk a sok nehézség ellenére. De egyben reménykedem is, hogy a tapasztalásból tanultunk és nem feledkezünk meg arról, hogy minden sokkal színesebb, szebb, illatosabb és látványosabb, mint ahogy azt eddig megéltük.

Ahogy most ezt leírtam, arra jöttem rá, hogy nem is olyan régen Indiában pontosan ezt éltem meg, mert ott is csak tapasztaltam, éreztem és figyeltem.

Kívánom, hogy amikor bezárjátok ezt a könyvet, olyan befejezéssel tegyétek mindezt, ami számotokra a legjobb, mert változni, változtatni jó!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: