Körforgás

Egy körforgás az életünk, és nem csak abban az értelemben, hogy a vége felé közeledve újra nehézkessé válik oly sok minden, ahogy pár éves korunkban is megesik velünk. Hanem önmagunk keresése is visszatérő vendég lesz időről-időre. Eljutunk abba a stádiumba, hogy túl vagyunk egy életszakaszon, amire ott pontot kell raknunk. Ez bekövetkezhet gyerekeink kirepülése által, kapcsolati válságok közepette, vagy csak egy belső hang miatt. Elérkezhetünk abba a korba is, amikor végre mi magunk leszünk az elsők.

Bár én azt gondolom, minden időszakban mi magunk kellene, hogy az elsők legyünk, hiszen, ha mi jól vagyunk, akkor a partnerünk is, ha mi ketten jól vagyunk, akkor a gyerekünk is, és így tovább, ez egy csodálatos körforgás, amiben jó élni. De akárhogy is legyünk, ez a kérdés bekopogtat hozzánk: most mit kezdjek az életemmel? Megfáradva, életuntan, valami másra vágyva próbáljuk ismét kitalálni magunkat.  A nulláról építkezünk, mert mások lettünk kívül és belül, már nem az boldogít, ami húsz évvel ezelőtt. Hogy az életszakaszinkban ezt kudarcnak éljük-e meg vagy egy újrakezdés lehetőségének, az csak rajtunk múlik. Talán szerencsésnek mondhatom magam, mert ez az üzlet a legjobbkor talált rám, huszonnyolc éves lehettem, már túl voltam a fékevesztett bulizásokon. Éppen egy “mit is kezdjek magammal” időszakhoz érkeztem. Dolgoztam a kereskedelemben, mint alkalmazott, de nem volt az igazi, majd Tiffany lámpa készítőnek tanultam és ezzel foglalkoztam öt évig, de nem lehetett ebből megélni, így ezt sem tudtam folytatni. Ekkor találtunk egymásra a ma is működő Gardrobbal, amiben mindig találok új kihívást, új célokat,  amiket igyekszem megvalósítani és folyton tanulni.

Manapság szerencsére azért bátrabbak az emberek, mernek váltani. Már nem jellemző, hogy egy munkahelyről menjen nyugdíjba valaki, persze ez nem mindig múlik rajtunk. Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy egyszer egészen mást csináljak majd. Körülöttem, most sok barátom az újrakezdés vagy magára találás küszöbén áll, amit jó látni, végigkíséri, és drukkolni nekik. Legbelül érezzük, amikor eljön ez a pillanat, van, hogy azért még sokáig kínlódunk, mire összeáll a kép, de ekkor húzunk egy vastag vonalat. Minden kínlódást, szenvedést egyszer csak kiszakítunk magunkból, mert már sem mi sem, a környezetünk nem bírja tovább. Hiába küzdünk ez ellen, előbb-utóbb egyszer csak megérkezik az életünkbe ez a kérdés és szerintem jobb kezdeni vele valamit, minthogy egy nagy ládába zárjuk és a kulcsát a Dunába dobjuk. Hogy kinek, mikor jön, azt érezni fogja, de nézzünk szembe vele, mert, ha ezt nem tesszük, csak menekülni fogunk egy életen át.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: