Engedjük el a korunkat!

Talán nem vagyok egyedül azzal, hogy évről évre feszít a korom, és az, hogy még a magán életem sehol nem tart, vagy legalábbis nem ott, ahol szeretném. De ebben az évben egyre erősebbé vált bennem ez a félelem, mivel most leszek harminckilenc éves. Mikor lesz nekem gyerekem vagy családom? A barátok és a társadalom egy része azt nyomja, lassan kicsúszol az időből, a másik fele meg azt, még olyan fiatal vagy. De hogyan is van ez igazából? Azért akarunk, mert kell, vagy azért akarunk mert szeretnénk, vagy azért nem akarunk, mert önzőkké váltunk, vagy esetleg nincs kivel.  Mire végig futtattam ezeket a gondolatokat, addigra bele is szédültem. Nem éreztem egyiket sem magaménak. Szerintem a családi modellek kezdenek megváltozni és még inkább meg fog. Az embereknek több családjuk lesz, hiszen már rég nem arról szól semmi, hogy egy ember mellett éljük le az életünket.  Egy szakaszra csatlakozunk egymáshoz, aztán szétválunk, nyilván ez korosztálytól is függ. Sok nő fog egyedül gyereket vállalni, vagy legalábbis nem teljes családban felnevelni a gyermekét. Én is inkább ezt választanám mintsem elfecsérelni az életem egy működés képtelen családi modellre. És ez közel sem azt jelenti, hogy nem tennék meg mindent a gyerekemért, de ettől még nem csak anyaként léteznék tovább. Soha nem értettem, amikor egy családban már a szülők keresztneve megszűnik és csak a papa, mama megszólítást használják egymás között is. Kezdtem elveszni, de ekkor jött az a fajta segítség, amiben oly erősen hiszek, egy beszélgetés, ami mindig okkal történik, ha nyitott tudsz lenni rá, ezzel a mankóval sok mindenre megkapod a választ. Én is megkaptam, egy számomra nagyon kedves hölgytől, aki most az ötvenes éveiben jár. Azt mondta nekem, hogy ezt az egészet nagyon gyorsan engedjem el, mert még legalább tizenegy évem van arra, hogy ez bekövetkezzen. Hiszen már teljesen elfogadott a mai világban, ha későn szül valaki, minden kitolódik, így ne foglalkozzak vele. Nem mérgezhetem ezzel a gondolattal a napjaimat, élvezzem azt, amit éppen ad az élet és ne azon vekengjek, amit még nem kaptam meg. Elgondolkoztam ezen. Egyrészt hiába szeretnék valamit, ha a sorsom másként van megírva. És ha jobban belegondolok, elmondhatom magamról, hogy az életem nagyobb részében boldog vagyok. Szeretem a munkám, persze olykor elegem is van belőle, szeretem azokat az embereket, akik körül vesznek, vannak céljaim és szép lassan haladok a megvalósításuk felé.  Akkor miért is kényszeríteném magamat egy olyan kapcsolatba amire nem vágyom csak azért, mert nyomaszt a korom.

Azt hiszem nyolcvan százalékban én letettem ezt a csomagot, és megpróbálom még teljesebben élni az életem azokkal a feltételekkel, amit most perpillanat kapok az életemtől.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s