Videóklip forgatás

Most, hogy újra felvettük a kapcsolatot Bálinttal, elgondolkoztam és utána számoltam, hány éve is ismerjük egymást. A szám megdöbbentő volt. Idestova huszonhárom éve!
A híres-nevezetes Pötyi volt a törzshelyünk, mindig ide könyörögtem el magam a szüleimtől. Aztán idővel, ahogy az szokott lenni a gyerekkori barátságoknál, kimaradt egy kis idő. Röpke húsz év.

A facebook segítségével aztán újra felvettük a kapcsolatot egymással, így megtudtam mivel is foglakozik Bálint, majd egyszercsak megkérdezte, nincs-e kedvem stylist-ként részt venni egy videóklipp forgatásán.
Ebben gyerekek, vagyis inkább kamaszok szerepelnek és rapelve éneklik el az életüket. Igent mondtam rá. Elmentem egy próbájukra, ahol nagyon lelkesek voltak és közvetlenek. Mindenki szinte egyszerre mondta, miben szeretne lenni. Viccesek és kedvesek voltak így együtt. Kértem egy listát, hogy ki milyen ruhában szeretne lenni, ami pár nap múlva meg is érkezett. Lassan a forgatási dátum is meg született és eljött a ruhapróba ideje. A Gardrobban találkoztunk.

IMG_6708

Én nagyon izgultam és nem éreztem még tökéletesnek a dolgokat. Az első forgatási nap kilenc körül kezdödött egy villában, vagy inkább haciendanak nézett ki. A gyerekek fel voltak villanyozva, sminkes, fodrász, és jómagam igyekeztük még szebbé varázsolni őket. Nagyon nagy élmény volt számomra velük dolgozni. Akármilyen gondokkal is küzdenek gyerek létükre, a szemük folyton csillogott. Picit izgultak, olykor egymásnak is beszólógattak, de egytől-egyik szeretnivalóak mind. Megható volt néznem, ahogy mindenki odatette magát és a cél érdekében csinálták a dolgukat, még este hétkor is. El is szégyeltem magam, amiért a végére én már elég hisztissé váltam, míg a gyerekek hatszázadjára is énekelték a dalukat, ugyanazzal a mosollyal, mint korábban.

IMG_6707

Majd jött a második forgatási nap. Kilenckor fleszedtem a lányokat és mentünk az újabb helyszínre. A készülődés alatt mindenki egy kicsitt elcsigázottabb volt, de aztán a kamerák előtt odarakták magukat újra. Rengeteg munkájuk van és volt benne, kitartottak és nem adták fel. Lenyügözött bennük, hogy nem mímeltek jó kedvet, ha nem volt, ha nem akartak valamit, például egy sminket, azt nem engedték. Persze, mi felnöttek próbátuk eröltetni, de hát csak szép leszel tőle. Erre a válasz az volt, de én így is szép vagyok. És milyen igaza volt Katrin-nak, egy tünemény! Meghúzták a saját határaikat velünk és másokkal szemben is. Az járt a fejemben, hogy mi felnöttek, miért is élünk oly sokan úgy, hogy ezt nem merjük felvállalni. Nem kellett lefutni semmilyen felesleges kört velük.

IMG_6704

Amikor a ruhapróbára jöttek, egyiküknek mondtam, hogy majd a forgatásra hozza el a másik cipőjét. Erre a válasz az volt, hogy neki ez az egy cipője van. Nagyon elszégyelltem magam, hogy nekem mennyire természetes az, hogy biztos van másik. De ebben a helyzetben is azt értettem meg, hogy neki meg az ő helyzete a természetes és nem érezte rosszul magát sem a kérdéstől, sem a választól.

IMG_6703

Végre elkészült a videóklip, ezzel együtt a meghívó is megérkezett a bemutatóra. Azt hiszem, ezen az eseményen találkoztam ötödszörre mindenkivel, aki részt vett a forgatáson és aki a mindennapokban is segíti, terelgeti ezeket a gyerekeket, mint például Éva, aki nap, mint nap küzd a sok hasonló sorsú gyerekért.

Mindekitől az önzetlen, feltétel nélküli szeretetet kaptam, ilyen kevés ismerettség után is. Dia a nyakamba ugrott, Márk a megszokott visszafogott stílusában üdvözölt, Patrik az örök mosolygós meg csak fotózott és élvezte ezt a nem mindennapi kavalkádot maga körül. Katrin most sem volt megszeppenve egy percre sem, Noémi, hol nagyon komolyan, hol pedig igazi gyerekként fogocskázott a kertben a forgatáson, de mindvégig fegyelmezetten tette a dolgát. Cintia sajnos, ahogy a klip forgatáson is csak egy napra tudott eljönni, úgy most sem volt alkalma megjelenni a bemutatón.

Megható és tanulságos volt, meg egy örökre szóló emlék nekem, hogy veletek dolgozhattam, nevethettem, hogy befogadtatok és bandázhattam veletek. Szomorúan hallgattam a szívfacsaró történeteiteket, amitől összeszorult a gyomrom. Mindenkinek meg van írva a maga sorsa, de az élettől vagy odafönn valakitől soha nem tudtam elfogadni, hogy a gyererekek életét, miért kell szörnyűvé és nehézzé tenni, hiszen ők ártatlanok és még alig éltek, hogy bármi rosszat is tehettek volna másokkal. Az élet tényleg sok esetben igazságtalan.

IMG_6705

Lányok, fiúk! Köszönöm, hogy beengedtetek a kis világotokba és hogy megismerhettelek titeket! Köszönöm a felkérést és bízom benne, hogy először de nem utoljára dolgoztunk együtt.

Nézzétek meg Ti is a végeredményt!

Katt ide a videóklipért!

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s