Boldog Születésnap

Sokan úgy vélik, nem véletlen születünk, van valami dolgunk, amit végig kell vinnünk itt a Földön. Kinek hosszabb, kinek rövidebb az útja, de születése pillanatától kezdve teszi a dolgát. Abban biztos vagyok , hogy  nekem egy igazán vicces családba sikerült érkeznem, hol nehezebb, hol felhőtlenebb időszakokat éltünk, élünk meg, mint mindenki más is. Nekem a legkisebb gyerekként sikerült célba érnem, a fotó albumbot lapozgatva is látszik, hogy már nem volt túl  nagy újdonság a  szüleimnek. Ezt folyton anyukám orra alá is dörgölöm, mivel ebben az albumban kb. 3 darab kép található rólam. Ha a testvéreimet kérdeznétek, hogy hogyan is volt, akkor a válasz ”persze, mert a Ritácskának mindent lehet”. És igen sok mindent lehetett, minden egyszerűbb volt a testvéreim által már kitaposott úton.

Mikor eljött a születésnapom, már reggel izgatott voltam, hogy mikor lesz már az ebéd és a köszöntésem. Szerintem a szüleimnek ez egy jó trükkje volt, hogy mindig szólt valamilyen bakelit lemez, amire táncoltunk, így le is kötöttek és ki is fárasztottak addig. Boldog voltam és élveztem, hogy rólam szól ez a nap és a pörgös ruhácskámba királylány lehetek.

Később megrendezhettem az első osztálytársas bulikat, aztán már külön jártam megünnepelni magam. Mikor 30 éves lettem, anyukám szervezett egy meglepi bulit nekem  a szilveszteri lovira. Ott áldogáltam és egyre több barátomra lettem figyelmes, arra gondoltam, mit keresnek itt? Ja, csak a lovira jöttek… de jó, hogy összefutottunk. Nagyon vicces születésnap volt.

Utána volt egy-két év, mikor kifejezetten nem szerettem és csak túl akartam lenni rajta vagy inkább elutaztam.

De mára már újra szeretem és élvezem, a családom, barátaim és mindenki más társaságát ezen a napon is.

Szeretem, hogy megszülethettem és élhetek, mert élni izgalmas, olykor fájdalmas is, de minden nehézség csak a javunkat szolgálja, ha ezt ott, akkor még nem is fogjuk fel.

De az idő megmutatja, hogy volt értelme végigcsinálni.

Egy szó mint száz, most is boldogan és izgatottan várom a bulimat!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s