Utazás – India 1.

Még magamat is megleptem induláskor, hogy mennyire nyugodt voltam, pedig utálok repülni. Ez így is maradt az egész repülőúton Dubai-ig. Ott viszont a busszal sokat mentünk a váróig, levegőtlenség volt, sok ember és még csak ki sem lehetett látni, mert a buszok le voltak fóliázva. Nagyon nyomasztó volt az egész, kisebb pánik rohamot kaptam. Végig futott bennem a gondolat, hogy normális vagyok-e? Mit is keresek itt tök egyedül? Ha lehetett volna, visszafordulok azonnal, de már késő volt szerencsére. A reptéren ettem, nézelődtem, és ez egy kicsit megnyugtatott. Jöttem-mentem és furcsábbnál furcsább jeleneteket láttam magam körül. Hol törölközőbe csavart indiai férfiak szaladgáltak, nylon szatyorral a kezükben, narancssárgásra festett hajjal, hol apró kis fiúcska apukájával, összehányt ruhában bolyongott a váróban. Mikor megkerestem a kapumat, ahol beszállhatok, még bizarrabb kép tárult elém. Egy csomó egymás mellett fekvő, lepedőbe vagy törölközőbe csavart férfi. Nem értettem mit csinálnak itt. Mivel 5 órám volt a felszállásig, a lyukas óráimat a kedvenc időtöltésemnek szenteltem, beültem inni egy kávét és közben órákig figyeltem az ehhez hasonló jeleneteket.

Azt tudni kell rólam, hogy nagyon finnyás vagyok a szagokra, a tisztaságra, ezért tudtam, a komfortzónám határa igen csak feszegetve lesz az elkövetkezendő napokban. Még akkor is alig hittem el, hogy pár óra múlva ott leszek Delhiben.

Nagyon fura és érdekes képzelgések kavarogtak a fejemben és izgatottan vártam az érzést, amit kapni fogok ettől az országtól.Amíg itthon voltam, mindenki azt mondta, nagyon vigyázzak magamra, és hogy bátor vagyok. Így utólag azt kell mondanom, Indiához nem bátorság kell, hanem a vágyódás.

Megérkezve Delhibe, a reptéren több, mint egy órát várakoztam, mire megkaptam a vízumom. Borzasztóan be voltam sózva, hogy végre kijussak innen és egy nagyot szippanthassak magamba a városból. Ahogy a busz elindult Delhi nyüzsgő része felé, csak kapkodtam a fejem.

A legelső érzékelhető furcsaság, amit tapasztaltam, az az iszonyatos folyamatos dudaszó. Az álomszépre cicomázott teheratók hátulján ezeket a  feliratokat olvastam: “Kérlek dudálj!” vagy “Fújd a dudát!” Nem értettem semmit, de az ott töltött idő alatt azért lassan fény derült sok dologra.

Az első nap máris megnéztem néhány nevezetességet. Ahogy álltam Gandhi sírjánál, melegen sütött a nap, pár másodpercre állva elaludtam, mivel az indulásom előtti éjszakám igazán hosszúra nyúlt a különböző teendőim miatt és így már 48 órája voltam ébren.  Visszagondolva talán az első érzésem az, hogy mennyire pezsegve élnek itt az emberek, de mégis olyan ráérősen teszik a dolgukat.

Ha egyszer öngyilkosságon járna az eszem, biztos, hogy eljönnék Indiába vezetni a forgalomba. Idegenként egy óriási káosznak tűnik a közlekedésük. Sávok nincsenek, de ha néhol van is, ott is teljesen felesleges, mert olykor 4 illetve 5 sávot csinálnak az ott haladó autók, riksák, tuk-tukok vagy éppen elefántok. Pár nap múlva rájöttem a dudaszó lényegére is. Nem használnak visszapillantót, így amikor a sávok között egymás mellé hajtanak, dudával jelzik, hogy még véletlen se válts sávot, mert jövök.

Nagyon nehéz röviden leírni az élményeimet, de igyekezni fogok. A sok varázslatos dolog közül, ami még elkápráztatott, a színek. Gyönyörű rikító szárik színei és mintái, amiket viselnek a nők, tökéletes összhangban. Az ott tartózkodásom alatt kiderült, hogyan is működik ez a nagyon cseles ruhadarab. Egy 4,5-8 méter hosszú és 60-130 centi széles anyag, amit a derék köré tekernek, minden tűzés nélkül és a vállon fejeződik be. Rengeteg féle anyagból készítik, a selyemtől a műszálig. Ami még meseszép rajtuk, azok az ékszereik. Fejtől derékig aranyat viselnek, attól lefelé pedig ezüstöt. Sajnos ezt nem tudtam kideríteni, miért. De, hogy éppen milyen díszeket öltenek magukra, az a vallási és kaszt szerinti hovatartozásukat jelzi. Ha homályosan látnék, akkor sok apró színes folt szaladgálna a szemem előtt, ami már azonnal más hangulatot vált ki mindenkiből, szerintem. Itt kezdtem kicsit elgondolkozni a fekete szín imádatomon. Ahogy az épületeket fotóztam, és olykor egy bámulatos szárit viselő nő belesétált a képbe, azonnal a fókuszom rá terelődött.

 

 

Folyt.köv.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s