Az a kérdés, magánynak vagy egy élménynek éled meg?

Nem voltam valami jó passzban és azon tipródtam, hogy el kellene utaznom. De hova és kivel? Ha egyedül, akkor nem fogom még rosszabbul érezni magam?

A barátnőm annyit noszogatott, hogy végül rávettem magam és felkerekedtem, irány Badacsony! Amúgy is egy-két dolgot át kellett gondolnom. Amikor beültem az autóba, mérhetetlen nyugalom fogott el, hogy igen, a helyemen vagyok. Nagyon boldognak éreztem magam és felszabadultnak. Büszke voltam magamra, hogy legyőztem megint egy félelmemet, a magánytól való félelmet. Mert teljesen más a megszokott környezetben a rutinos napokat csinálni egyedül, és más elutazni, vacsorázni, sétálni…

Furcsa volt először, de rájöttem, hogy ha egyedül utazol, sokkal jobban tudsz figyelni, megfigyelni, érezni. Saját magadat is. Ott ültem a Kishableány teraszán és éppen az igazán ízletes desszertemet fogyasztottam, amikor egy párra lettem figyelmes. Kedvesek és figyelmesek voltak egymással, jó volt rájuk nézni, én pedig addig kutakodtam és erőlködtem, míg a végén csak sikerült kipréselnem magamból a magány érzését. Majd ekkor belémhasított a felismerés, hogy de hiszen ezek csak a berögzött működéseim. Boldog párt látsz, te egyedül vagy, akkor mi más is lehetnék, mint magányos, szánalmas, aki itt eszik egyedül egy étteremben, ahová szerelmes párok járnak.

Ahogy ezt sikerült tudatosítani, már nem ezt éreztem, hanem hogy ezt az érzést, élményt soha senki nem fogja tudni már elvenni tőlem. Mert nem csak jelen voltam, hanem megéltem mindent, az érzést, a látványt, az illatokat, ízeket. A randit saját magammal.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s